m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Labdasportok > Kosárlabda 

Sabonis és Divac a Hírességek Csarnokában

2010. augusztus 20. 17:55


A 17 kitüntetettet szeptember 12-én, a törökországi világbajnokság ideje alatt iktatják be a kosárlabda Hall of Fame-be

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Többek között Arvidas Sabonis és Vlade Divac is bekerül a kosárlabdázó Hírességek Csarnokába.

Kosárlabda

A nemzetközi szövetség (FIBA) pénteken tette közzé annak a 17 volt játékosnak, edzőnek, illetve hivatalos személynek a nevét, akiket szeptember 12-én, a törökországi világbajnokság ideje alatt iktatnak be a sportági Hall of Fame-be.

A listán szereplő Sabonis a szovjet válogatottal olimpiai és világbajnok, a litván nemzeti csapattal pedig kétszeres ötkarikás bronzérmes volt, majd 30 évesen az NBA-be szerződött. Divac a jugoszláv együttessel két-két vb-aranyat és olimpiai ezüstérmet gyűjtött, és Sabonishoz hasonlóan ő is játszott az NBA-ben, jelenleg pedig a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke.

Bekerül még - többek között - a Hírességek Csarnokába az öt olimpián megfordult brazil Oscar Schmidt, aki 1093 pontjával a legeredményesebb ötkarikás szereplőnek számít. Hölgy szereplője is lesz az ünnepségnek, mégpedig az olimpiai és világbajnok amerikai Cheryl Miller, aki a nők közül elsőként zsákolt, azaz húzta be a gyűrűbe a labdát.


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

15:05
Koldus és királyfi (prince and pauper)
amerikai film
2000.
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
16:40
A szövetség biblia vetélkedõ
korhatár: 6 éven aluliak számára nem ajánlott
17:35
Gasztroangyal eszik, iszik, sosem alszik...
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)

Az M2 mai műsora