Az államkassza is megérezte a sörivást a focivébé alatt
2010. augusztus 20. 18:23
Júliusban 73 milliónyi söradó folyt be a német kincstárba, ez 9,1 százalékkal több egy évvel ezelőtthöz képest
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
A sportbarát sörivók lendítettek a német államkasszán: a nyári labdarúgó-világbajnokságnak köszönhetően jócskán megemelkedtek a sörforgalomból eredő adóbevételek.
A német pénzügyminisztérium pénteken közzétett havi jelentésének adatai szerint júliusban 73 millió eurónyi (20 milliárd forint) söradó folyt be a kincstárba, ami 9,1 százalékos emelkedést jelez a tavalyi év hasonló időszakához képest.
A statisztikai elemzés ennek ellenére azt mutatja, hogy az év első hét hónapja során kirajzolódott trend nem fordul meg: a németek továbbra is kevesebb sört isznak. Januártól júliusig 414 millió euró (115 milliárd forint) adó származott a söreladásból, és ez 1,5 százalékkal kevesebb mint a tavalyi adóbevétel.
A német szurkolóknak szinte a dél-afrikai világbajnokság utolsó pillanatáig szükségük volt a sörutánpótlásra, nemzeti válogatottjuk ugyanis a harmadik helyezést szerezte meg a tornán.
Hír értékelése 2 szavazat alapján:
4.5
Hír értékelése:
értékelés mentése...