m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Labdasportok > Tenisz 

Nagy hiányzók a US Openen - S. Williams és del Potro, Szávay és Arn a főtáblán

2010. augusztus 27. 09:27


A viadal összdíjazása 25.293.000 dollár, a férfi és a női győztes 1,7-1,7 millió dollárt kap

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Hétfőn New Yorkban elkezdődnek a 128-as főtábla küzdelmei az idei utolsó Grand Slam-tornán, az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Openen a férfiaknál nem lesz ott a címvédő Juan Martín del Potro, a hölgyeknél pedig szintén sérült a végső sikerre mindig esélyes hazai kedvenc, Serena Williams.


A nőknél két magyar játékos szerepel a 128-as elitmezőnyben, Szávay Ágnes és Arn Gréta. Előbbi könnyebbnek tűnő ellenfelet, a cseh Sandra Zahlavovát kapta az első körben, akit az idén Acapulcóban, igaz nagy csatában, de legyőzött. Szávay ebben az esztendőben két tornagyőzelmet gyűjtött be: nyert Budapesten és Prágában, egy hete pedig a 16 között kapott ki a későbbi döntős orosz Vera Zvonarjovától Montrealban. Annál nehezebb dolga lesz a másik magyarnak, aki nagyon kemény riválist, a címvédő belga Kim Clijsterst fogott ki.


Serena Williams távollétében a dán Caroline Wozniacki és Clijsters számít a legnagyobb esélyesnek, de ott lehet a végelszámolásnál a másik amerikai kedvenc, Venus Williams, továbbá az egyre jobban formába lendülő orosz Marija Sarapova és Vera Zvonarjova.


A férfiaknál hatodik sikerére, és 17. Grand Slam-elsőségére készül Roger Federer, aki vasárnap Cincinnatiben imponáló, harcos és olykor látványos tenisszel vitte haza negyedszer a rangos trófeát. A svájcinak nem igazán ment az idén: a melbourne-i diadal mellett ez volt ebben az évben a második tornagyőzelme, már "csak" a második a világranglistán a spanyol Rafael mögött, de néhány hete még a harmadik volt. Az első helyen kiemelt Nadal, aki még sohasem jutott a csúcsra Flushing Meadows-ban, 2010-ben a Roland Garroson és Wimbledonban is diadalmaskodott, és Amerikában is erre készül. A spanyol játékos a múlt héten ugyan kikapott Cincinnatiben a cíprusi Markos Bagdatisztól, de ennek nem szabad nagyobb jelentőséget tulajdonítani. A szerb Novak Djokovic és a brit Andy Murray hullámzó formában van: olykor egészen magas színvonalon, máskor pedig - természetesen saját szintjükhöz képest - csapnivalóan játszanak.


Egy biztos: amennyiben Federer hatodszor is győz, akkor már csak egy siker választja el a három csúcstartótól, Bill Tildentől, Bill Larnedtől és Richard Searstől. Utóbbi, Mr. Sears nyerte amúgy az első US Opent, miután a fináléban 6:0, 6:3, 6:2-re győzött Mr. William E. Glyn ellen. Igaz, akkor még U.S. National Singles Championship for men volt a versengés elnevezése, és csak az erősebbik nem tagjai vettek részt rajta. A hölgyek hat esztendővel később csatlakoztak: 1887-ben Ellen Hansell kisasszony 6:1, 6:0-ra nyert Laura Knight ellen.

A US Open egyéni döntői 1998-tól:
férfiak:
1998: Rafter (ausztrál)-Philippoussis (ausztrál) 6:3, 3:6, 6:2, 6:0
1999: Agassi (amerikai)-Martin (amerikai) 6:4, 6:7, 6:7, 6:3, 6:2
2000: Szafin (orosz)-Sampras (amerikai) 6:4, 6:3, 6:3
2001: Hewitt (ausztrál)-Sampras 7:6, 6:1, 6:1
2002: Sampras-Agassi 6:3, 6:4, 5:7, 6:4
2003: Roddick (amerikai)-Ferrero (spanyol) 6:3, 7:6, 6:3
2004: Federer (svájci)-Hewitt 6:0, 7:6 (7-3), 6:0
2005: Federer-Agassi 6:3, 2:6, 7:6, (7-1), 6:1
2006: Federer-Roddick 6:2, 4:6, 7:5, 6:1
2007: Federer-Djokovic (szerb) 7:6 (7-4), 7:6 (7-2), 6:4
2008: Federer-Murray (brit) 6:2, 7:5, 6:2
2009: Del Potro (argentin) - Federer 3:6, 7:6 (7-5), 4:6, 7:6 (7-4), 6:2


nők:
1998: Davenport (amerikai)-Hingis (svájci) 6:3, 7:5
1999: S. Williams (amerikai)-Hingis 6:3, 7:6
2000: V. Williams (amerikai)-Davenport 6:4, 7:5
2001: V. Williams-S. Williams 6:2, 6:4
2002: S. Williams-V. Williams 6:4, 6:3
2003: Henin-Hardenne (belga)-Clijsters (belga) 7:5, 6:1
2004: Kuznyecova (orosz)-Gyementyjeva (orosz) 6:3, 7:5
2005: Clijsters-Pierce (francia) 6:3, 6:1
2006: Sarapova (orosz) - Henin-Hardenne 6:4, 6:4
2007: Henin-Kuznyecova 6:1, 6:3
2008: S. Williams-Jankovic (szerb) 6:4, 7:5
2009: Clijsters-Wozniacki (dán) 7:5, 6:3


A viadal összdíjazása 25.293.000 dollár, a férfi és a női győztes 1,7-1,7 millió dollárt kap, míg a vesztesek 850-850 ezerrel vigasztalódnak és az elődöntőért is 400-400 ezer jár. Még a selejtező első fordulójában kiesett játékosoknak is jut fájdalomdíj: számukra 3000 dollár az útravaló.


Forrás: mti


Hír értékelése 2 szavazat alapján: 4.5

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés