m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita

Híradó - Több mint internet!

Technikai sportok > Forma-1 

Lewis Hamilton nyerte az esővel indító és záró Belga Nagydíjat

2010. augusztus 29. 15:32


A McLaren pilótája mögött Mark Webber és Robert Kubica végzett

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat.
   

A második helyen az ausztrál Mark Webber (Red Bull), a harmadikon pedig a lengyel Robert Kubica (Renault) végzett.
    

A 2008-ban világbajnok Hamilton idei harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el és hat versennyel a zárás előtt átvette a vezetést Webbertől a vb-pontversenyben.
   

A száguldás végig meg-megújuló esőben zajlott, több pilóta kicsúszott, vagy karambolozott és kénytelen volt feladni a versenyt. Erre a sorsra jutott a spanyol Fernando Alonso (Ferrari), a vb-címvédő brit Jenson Button (McLaren) és Rubens Barrichello (Williams) is. A 38 éves brazil 300. F1-es futamán már a nyitókörben búcsúzott a belga GP-től. 
   

A start után az élről rajtoló Webber beragadt és lecsúszott a hatodik helyre, így Hamilton került az élre. Már az első körben elkezdett szakadni az eső. Barrichello megkoccantotta Alonso autóját, aki azonnal berohant a boxba gumit cserélni. Többen kicsúsztak, mások megpróbáltak kereket cserélni. Egyre jobban esett az eső, a háromszázadik futamát "ünneplő" Barrichello autójának maradványai akadályozták a versenyt, ezért beküldték a biztonsági autót.
   

A negyedik körben Hamilton, Button, Sebastian Vettel (német, Red Bull) és Kubica volt a sorrend az élen.
   

A 17. körben Vettel előzés közben beleakadt Buttonba. Utóbbi kiesett, míg a német autóját helyrepofozták a boxutcában és folytathatta a száguldást, a szabálytalan manőverért pedig áthajtásos büntetést kapott. 
   

Féltávnál továbbra is Hamilton volt az élen, mögötte Kubica, Webber és Massa következett. 
   

Tíz körrel a zárás előtt ismét esni kezdett az eső, a pilóták azonnal kereket cseréltek. Hamilton megpróbált még egy kört menni, kicsúszott a kavicságyba, de visszakormányozta az autóját a pályára. 
   

A boxlátogatás után is Hamilton maradt az élen, Webber viszont megelőzte Kubicát, akinek nem sikerült jól a kerékcseréje.
   

A 38. körben Alonso a szakadó esőben megpördült, kicsúszott, a Ferrari keresztbeállt a pályán és a spanyol gyalog "folytatta" a versenyt. Ismét beküldték a biztonsági autót, amely három körrel a zárás előtt hagyta el az aszfaltcsíkot, de a hajrában már nem változott a sorrend az élen.
   

Belga Nagydíj (44 kör/308,052 km):
    1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:29:04.268 ó (átlag: 207,510 km/ó)
    2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1.571 mp hátrány
    3. Robert Kubica (lengyel, Renault) 3.493 mp h.
    4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 8.264 mp h.
    5. Adrian Sutil (német, Force India) 9.094 mp h.
    6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 12.359 mp h.
    7. Michael Schumacher (német, Mercedes) 15.548 mp h.
    8. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 16.678 mp h.
    9. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 23.851 mp h.
    10. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 29.457 mp h.
    11. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 34.831 mp h.
    12. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 36.019 mp h.
    13. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 39.895 mp h.
    14. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1 kör h.
    15. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1 kör h.
    16. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 1 kör h.
    17. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) 1 kör h.
    18. Timo Glock (német, Virgin) 1 kör h.
    19. Jarno Trulli (olasz, Lotus) 1 kör h.
    20. Jamamoto Szakon (japán, Hispania) 2 kör h.
    Leggyorsabb kör: Hamilton 1:49.069 p
    Első rajtkocka: Webber 
   

A vb-pontversenyek állása a 13. futam után (még 6 van hátra):
pilóták:
    1. Lewis Hamilton 182 pont
    2. Mark Webber 179
    3. Sebastian Vettel 151
    4. Jenson Button (brit, McLaren) 147
    5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 141
    6. Felipe Massa 109
    7. Robert Kubica 104
    8. Nico Rosberg 102
    9. Adrian Sutil 45
    10. Michael Schumacher 44
    11. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 30
    12. Kobajasi Kamui 21
    13. Vitalij Petro 19
    14. Vitantonio Liuzzi 12
    15. Nico Hülkenberg 10
    16. Sébastien Buemi 7
    17. Pedro de la Rosa 6
    18. Jaime Alguersuari 4 
   

csapatok:
    1. Red Bull 330
    2. McLaren 329
    3. Ferrari 250
    4. Mercedes 146
    5. Renault 123
    6. Force India 57
    7. Williams 40
    8. Sauber 27
    9. Toro Rosso 11
    Következik: Olasz Nagydíj, szeptember 12., Monza
 


Forrás: mti


Hír értékelése 37 szavazat alapján: 4.7

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

20:12
Marslakók 56. epizód
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán!)
20:40
Elõvízió I. az eurovíziós dalfesztivál i. elõdöntõjének felvezetõ mûsora
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
21:00
Eurovíziós Dalfesztivál 2012 i. elõdöntõ
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott

Az M2 mai műsora