m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 04. szombat, Ráhel, Csenge

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Küzdősportok 

Nyolc magyar amazon utazik a barbadosi vb-re

2010. szeptember 05. 15:27


Öt nap múlva kezdődik a VI. Női Ökölvívó Világbajnokság

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Szeptember 9-én kezdődik a VI. Női Ökölvívó Világbajnokság Barbadoson. Az előzetes tervek szerint 10 súlycsoportban 75 országból 304 versenyző (köztük az nemzetközi szövetség által támogatott negyven versenyző) lép majd a ringbe.

Mivel a női ökölvívás - három súlycsoportban (51, 60 és 75 kg) - 2012-ben először szerepel az olimpiai programban, a világbajnokságon is ezekben a csoportokban a legnépesebb a mezőny. 51 kilóban félszáz versenyző, míg 81 kg-ban csupán 15 amazon lép a kötelek közé.

A magyar válogatottat nyolcan képviselik. A kétszeres világ és háromszoros Európa-bajnok Kovács Mária 75 kg-ban, a másik két olimpiai számban Mizsei Vivien 51 kg-ban és Pikács Mercédesz 60 kg-ban öklözik.

A csapatvezető, Faragó Beatrix a telesport.hu-nak elárulta, versenyzőiktől négy érmet várnak, és bíznak a minél jobb szereplésben. Hozzátette: a válogatott hétfőn reggel utazik Barbadosra, így a versenyzőknek még lesz idejük az akklimatizálódásra.

női ökölvívó világbajnokság logója

A magyar válogatott:

48 kg Ancsin Katalin UBC
51 kg Mizsei Vivien KKF
54 kg Némedi Varga Csilla SGY
60 kg Pikács Mercédesz HSH
64 kg Papp Nikolett DBK
69 kg Nagy Bianka SZB
75 kg Kovács Mária PVSK
81 kg Nagy Tímea DVSC

A világbajnokság küzdelmeiről folyamatosan beszámol a telesport.hu. 


telesport.hu


Hír értékelése 3 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

17:35
Gasztroangyal eszik, iszik, sosem alszik...
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
18:30
SzerencseSzombat
19:30
Híradó (feliratozva a teletext 328. oldalán)

Az M2 mai műsora