Remekül sikerült Krózser Menyhért Citroen DS3 tesztje
2011. március 23. 23:15
A 2011-es raliszezon legújabb technikája, a Citroen DS3 R3T is túl van az első teszten.
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Krózser Menyhért: Valami ilyenre gondoltam korábban, hiszen eddig is láttam, hogy alapvetően minden speciális és nagyon modern a kocsin, de most végre mindezt ki is próbálhattam. Az egész napos teszt azt a benyomást tette rám, hogy nem tudok panaszt mondani, sem a csapatra, sem a kocsira. A motorerő megfelelő, a futóműve a DS3-nak nagyon tág keretek között állítható, és a váltója egyszerűen zseniális. Remek érzés, hogy amit a mai világban a versenysportban alkalmazni lehet, az szinte kivétel nélkül benne van ebben a kocsiban. Nagyon sokat állítgattunk a kocsin, nagyon sokféle rugót és beállítást néztünk meg, és a végére érzésem szerint sikerült megfelelően rámállítani az autót.
Mindössze egyetlen kérdés maradt már csak nyitottan bennem, hogy mit fog mutatni az óra az első gyorsasági végén, hiszen csak az lesz a döntő és meghatározó számunkra.
Bútor Róbert (csapat tulajdonos): Nagyon jól sikerült teszten vagyunk túl, ahol Menya 80 kilométert tudott menni a DS3-mal. Véleményem szerint a teszt végére megtaláltuk a Menya számára megfelelő beállításokat, amelyek jók lesznek a hazai pályákra. Az autóval semmi probléma nem volt a tesztnap során, és Menya nagyon gyorsan alkalmazkodott hozzá, kellően pontosan és precízen vezette a DS3-at. Nagyon gyors az autó, és most már még biztosabb vagyok benne, hogy Menya és a DS3 alkalmasak az R3-as győzelemre.
telesport.hu
Forrás: bevezetem.h