A Red Bullt hibáztatja Vettel
2011. április 18. 15:01
Sebastian Vettel szerint a Red Bull több hibát is elkövetett a Kínai Nagydíj hétvégéjén, ezért nem sikerült az idei harmadik futamon megszereznie harmadik győzelmét.
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Az istálló két kerékcserés taktikával küldte versenybe a német világbajnokot, de Vettel kemény gumijai a futam végére annyira elkoptak, hogy képtelen volt feltartóztatni a frissebb gumikon versenyző Lewis Hamiltont, aki megnyerte a versenyt.
"Valószínűleg túl görcsösen ragaszkodtunk a két kiálláshoz, ezért vesztettük el a győzelmet. A középső etapnak hosszabbnak kellett volna lennie, de a kemény gumikon maradtam és nem tehettem semmit Lewis felzárkózása ellen. Nem volt értelme, hogy feltartsam; arra törekedtem, hogy addig védjem a pozíciómat, ameddig lehet, időveszteség nélkül" - mondta Sebastian a verseny után.
Vettel elmondta: csapata több hibát is elkövetett a hétvégén, de ez természetes. "Voltak problémáink és elkövettünk néhány hibát, de így is második lettem, aminek nagyon örülök. Gratulálok Lewisnak és a McLarennek. Az eredményből látszik, hogy ha egy versenyen megpróbálsz valami mást csinálni, mint addig, abban benne van a hibázás lehetősége. Ez természetes, és ilyenkor mindig van valaki, aki előtted végez."
Christian Horner csapatfőnök szerint nem sok hiányzott ahhoz, hogy bejöjjön a taktika. "Miután a rajtnál Sebastian kicsit lemaradt és visszaestünk a McLarenek mögé, úgy döntöttünk, kétszer fogunk gumit cserélni. Majdnem bejött, csak négy körön múlt, hogy meglegyen a győzelem, de a végén nem tapadt eléggé a kocsi, hogy védekezni tudjunk" - érvelt a csapatvezető.
telesport.hu
Forrás: vezess.hu
Hír értékelése 7 szavazat alapján:
3.3
Hír értékelése:
értékelés mentése...