m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 23. szerda, Dezső

Híradó - Több mint internet!

Élő – nézze nálunk a debreceni úszó Eb-t

Az előfutamok 9:30 órakor kezdődnek, a döntők 17 órakor.

Technikai sportok > Forma-1 

Alonso szerint megszerezhető az első hely

2011. május 12. 08:29


A Ferrari spanyol pilótája hisz abban, hogy idén megszerezheti a világbajnoki elsőséget.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

"Ha a közeljövőben sorozatban dobogón végzek, akkor meggyőződésem szerint még megszerezhető az első hely" - nyilatkozta a spanyol autóversenyző az olasz istálló honlapján. "Nagyon fontos, hogy a következő futamokon ott legyek Sebastian Vettel és Lewis Hamilton közelében, mert csak ebben az esetben érhető el az áhított cél."

Fernando Alonso, a vesztes

 

A Ferrari vasárnap - Alonso révén - idén első ízben tudott dobogós helyen végezni Törökországban, s a pilóta szerint ez újra tartást adott a csapatnak:  "Nagyon elkeseredettek voltunk, de úgy vélem, a kemény munkának meglett a gyümölcse" - fogalmazott.

Négy futam után a címvédő német Vettel (Red Bull) 93 ponttal áll az élen, a brit Hamilton (McLaren) a második (59) és Alonso az ötödik (41).


telesport.hu


Hír értékelése 5 szavazat alapján: 4.8

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés