Két istálló is vinné a magyar motorost
2011. november 08. 20:03
Az olasz BWG Racing és a szlovák SK Energy Team is ajánlatot tett Győrfi Alennek a 2012-es szezonra.
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
A magyar motoros idén a Superbike világbajnokság keretein belül a Superstock 1000-es sorozatban versenyzett, az idény után pedig előbb az olasz, majd a szlovák csapat hívta meg tesztelni. A 22 éves versenyző október végén, Mugellóban egy Kawasakit próbált ki, míg az elmúlt hétvégén a Slovakia Ringen egy Ducatival körözhetett. Az időjárás egyik alkalommal sem fogadta kegyeibe Győrfit, ő azonban elégedett volt, teljesítményével pedig mindkét csapatot meggyőzte. A tárgyalások november közepén folytatódnak az olasz és a szlovák istállóval.
"Nagyon vártam már ezt a lehetőséget is, ugyanis a Ducati egy teljesen már motor, mint amilyenen én versenyzek. Nagyobb hely van rajta, már a váz is 10-15 centivel keskenyebb, mint a Hondámé. Azonban hiába állítottuk be a motort, az időjárás megint rosszra fordult, mindössze kilenc fokot mutatott a hőmérő higanyszála, így 17 kört tudtam megtenni a pályán. Ráadásul a pálya fenntartói autósokat is felengedtek az aszfaltra a teszt időpontjában, ezért egy óra után befejezettnek nyilvánítottuk a gyakorlást" – közölte Győrfi Alen.
A 22 éves motoros ennyi idő alatt sem vallott szégyent, ugyanis 2:16-os körideje semmiképpen sem
nevezhető rossz eredménynek, mivel a szlovák csapat Ducatival menő versenyzője optimális körülmények között 2:09-es körökre volt képes ugyanezzel az ezres versenygéppel. "Fantasztikus ez a motor, a blokkja nagyon erős, és hatezres fordulattól szinte a maximális nyomatékot képes leadni. Noha ennyi idő alatt nem lehet összeszokni a Ducatival, azt mindenképpen érzékeltem, hogy az elektronikája is kifejezetten jól működik” – fogalmazott röviden tapasztalatairól az Adrenalin H-Moto Team motorosa.
Forrás: Adrenalin H-Moto Team
Hír értékelése 11 szavazat alapján:
3.5
Hír értékelése:
értékelés mentése...