m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 23. szerda, Dezső

Híradó - Több mint internet!

Technikai sportok > Rali 

Nem tér vissza Afrikába a Dakar

2012. január 13. 17:18


Jövőre is Dél-Amerikában rendezik meg a Dakar-ralit, s a szervezők egyelőre nem tervezik, hogy a viadalt újra Afrikában bonyolítsák le.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A spanyol Nani Roma és francia navigátora, Michel Périn vezeti Minijét a sivatagban a dél-amerikai Dakar-rali tizenegyedik szakaszán - Fotó: MTI/EPA/Cezaro de Luca

Etienne Lavigne versenyigazgató pénteken azt mondta, rengeteg tervük van a következő esztendőre vonatkozóan, de az afrikai visszatérésen nem gondolkodnak. "Egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy a 2013-as befutó Chilében, Santiagóban lesz" - nyilatkozta Lavigne.

A világ legnagyobb tereprali-viadalát először 2009-ben bonyolították le Argentínában és Chilében, majd a 2010-es és a tavalyi kiírást is itt rendezték. Az idei, 33. Dakaron Peru is bekapcsolódott a versenybe.

A ralit először 1978-ban bonyolították le, a rajt Párizsban, a cél pedig a szenegáli fővárosban volt, majd 2008-ban az észak-afrikai terrorfenyegetettség miatt törölni kellett a viadalt, s ez vezetett a kontinensváltáshoz is.


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

13:30
Marslakók 56. epizód
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)
14:00
Gasztroangyal eszik, iszik, sosem alszik...
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)
14:55
Angyali érintés (8. évad) amerikai tévéfilmsorozat
22/13. rész: karácsonyi ének
2001.
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán!)

Az M2 mai műsora