m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 23. szerda, Dezső

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Atlétika 

Versenyre alkalmatlan a fedettpályás bajnokságok tervezett helyszíne

2012. január 16. 11:46


Elmaradhat az összes idei fedettpályás atlétikai bajnokság, mivel a Syma Csarnok mellett felállított sátor pályája nem alkalmas versenyrendezésre.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Gyulai Miklós - MTI Fotó: Földi Imre

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, hogy erről pénteken döntött szakmai véleményekre alapozva, s egyben tájékoztatta a határozatról az illetékeseket, azaz a Nemzeti Sportközpontokat, a Magyar Olimpiai Bizottságot és a sportállamtitkárságot is.

A MASZ-elnök szerint először 2011 közepén kaptak arról információt, hogy 2012-ben nem lesz lehetőség a Syma Csarnokban versenyezni, mivel az NSK változtatni kíván a Symával kötött szerződésen, amely évi 170 napot biztosított sport célokra. Helyette több megoldás szóba került - Millenáris, könnyűszerkezetes csarnok - végül az a döntés született, hogy az atlétika visszatér a 2004-2005-ös megoldáshoz, amikor szintén a sátorban zajlottak a fedett viadalok. Ám Gyulai szerint ekkor még senki sem tudta, milyen állapotban van a 2004-es fedett vb pályája, amelyet a sátorba beépítettek.

"Amikor tavaly ősszel kiderült, hogy ez lesz a megoldás, azt kértük, hogy ne az ottani alapra fektessék le a pályát, hanem tegyenek le egy 20 centiméteres betonréteget, de azt a választ kaptuk, hogy az drága - nyilatkozott Gyulai Miklós. - A 2004-es vb-pályát finoman szólva sem az előírásoknak megfelelően tárolták, el lehet képzelni, milyen állapotba került. Lefektették a hatsávos versenypályát, amely hepehupás, élsportra alkalmatlan. Legfeljebb bemelegíteni, edzeni lehet rajta."

A MASZ-elnök hozzátette, már több sérülés is történt a pályán, a 100 méteren utánpótlás Eb-7. Karlik Dániel például Achilles-ín-szakadást szenvedett.

Az olimpia évében meghozott, így meglehetősen kockázatos döntés Gyulai szerint nem végleges, reményeik szerint még változhat a helyzet.

"Ha be tudunk menni a Syma Csarnokba, ott megrendezzük a bajnokságokat, de a sátorban biztosan nem. Bécsben és Pozsonyban keresünk az atléták számára versenyeztetési lehetőséget, az utaztatásban kapunk segítséget a MOB-tól. Ezen kívül rendelkezésre áll a Budapesti Honvéd SE futófolyosója" - mondta Gyulai Miklós, aki jelezte, a bajnoki pontrendszer miatt a MASZ-nak az összes országos bajnokságot egységesen kell kezelnie. Ezért az idén elmaradó fedett bajnokságok mellett a téli dobó ob-k sem jelenthetnek majd pontokat, bár azok megrendezését szakmai okokra hivatkozva továbbra is indokoltnak tartja a szövetség.


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

21:30
Bábel hesnával a világ
korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán!)
22:25
Az ESTE
23:00
KorTárs korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)

Az M2 mai műsora