m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 23. szerda, Dezső

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Küzdősportok 

Elhunyt Ali edzője

2012. február 02. 09:51


Szerdán 90 éves korában elhunyt Angelo Dundee legendás ökölvívóedző, Muhammad Ali korábbi trénere.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A sportág történetének egyik legjobb trénereként számon tartott Dundee 1960-tól 1981-es visszavonulásáig edzette Alit, s mindössze két mérkőzésen hiányzott a januárban 70. születésnapját ünnepelt nehézsúlyú extraklasszis öklöző ringsarkából.

"Minden úgy történt, ahogy ő akarta, úgy halt meg, hogy előtte mindent megtett, amit szeretett volna" - nyilatkozta Dundee fia hozzátéve, hogy apja még mindenképpen ott akart lenni Ali születésnapján, s nagyon boldog volt, hogy személyesen köszönthette fel egykori tanítványát.

A szakember hat évtizedes pályafutása idején nem Ali volt az egyetlen nagy név, akit edzett, összesen ugyanis 15 világbajnok öklözővel - többek között Sugar Ray Leonarddal és George Foremannel - dolgozott együtt. Dundee, aki 1994 óta tagja a sportági Hírességek Csarnokának, a floridai Tampában hunyt el.

 


Forrás: MTI


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

23:00
KorTárs korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)
23:35
Árnyékban harcolók - Európai ellenállók a nácizmus ellen francia-lengyel-belga-finn-magyar dokumentumfilm-sorozat
6/5. rész: az ellenállás a megpróbáltatásokban 1943-1944
2011.
korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott
00:30
Szellem a palackból...

Az M2 mai műsora