m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 23. szerda, Dezső

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Küzdősportok 

Világszínvonalú mezőny Debrecenben

2012. február 03. 17:21


Világszínvonalú mezőny indul jövő héten Debrecenben, ahol 22 ország 134 bokszolója lép kötelek közé a Bocskai István ökölvívó emlékversenyen.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Az indulók között lesz többek között az olimpiai és világbajnok kínai Cou Si-ming is.

Ch. Gál András, a magyar szövetség (MÖSZ) nemzetközi igazgatója elmondta, hogy a 49 kg legjobbjával együtt a teljes kínai válogatott megméreti magát a viadalon, valamint a szupernehézsúly (+91 kg) 2010-es Európa-bajnoka, Szergej Kuzmin vezetésével az orosz csapat is ellátogat a versenyre, s legerősebb összeállításában indul a kubai együttes. A karibi ország válogatottjában itt lesz a tavalyi bakui vb két aranyérmese, Lazaro Alvarez (56 kg) és Julio la Cruz (81 kg) is.

A nagy boksznemzetek közül szintén részt vesz majd a tornán az angol csapat, benne a szupernehézsúly világbajnoki ezüstérmesével, Anthony Joshuával.

A viadalon 20 hazai versenyző jut szóhoz, biztosan nem léphet ugyanakkor kötelek közé a héten vállműtéten átesett, kétszeres világbajnoki bronz- és kétszeres Eb-ezüstérmes, olimpiai kvótás Káté Gyula (64 kg), illetve az Eb-bronzérmes Szellő Imre (81 kg), akinek milánói félprofi csapatában kell bokszolnia a jövő héten. A másik milánói légiós, a londoni játékokra Kátéhoz hasonlóan már kijutott Varga Miklós (60 kg) debreceni indulása attól függ, hogy péntek este az olaszok asztanai fellépésen megnyeri-e mérkőzését, mert ha nem, akkor a jövő heti fordulóban is öklöznie kell, viszont sikere esetén elengedi klubja a Bocskaira.

A magyar válogatott többi tagja megmutatja majd tudását az Oláh Gábor utcai csarnokban, így a 2010-es Eb-győztes Bacskai Balázs (69 kg), a biztos londoni induló Harcsa Zoltán (75 kg), valamint a kétszeres Eb-harmadik Darmos József (91 kg) is.

A szerdától szombatig tartó tornán az első három napon 14 órakor kezdődnek a küzdelmek, míg a szombati döntőket 16 órától rendezik. A belépés diákoknak 200, a felnőtteknek pedig 500 forint naponta, a négynapos felnőtt bérlet pedig 1200 forintba kerül. A versenyekre a 14 évnél fiatalabbak és a 60 évnél idősebbek ingyen mehetnek be.


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

23:00
KorTárs korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)
23:35
Árnyékban harcolók - Európai ellenállók a nácizmus ellen francia-lengyel-belga-finn-magyar dokumentumfilm-sorozat
6/5. rész: az ellenállás a megpróbáltatásokban 1943-1944
2011.
korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott
00:30
Szellem a palackból...

Az M2 mai műsora