m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > Nemzetközi foci 

Bekeményít a Vidi a fizetésekről szóló cikk miatt

2012. február 08. 11:04


Jogi lépéseket tesz a Borssal szemben a Videoton annak a keddi cikknek a nyomán, amelyben a hazai futballisták fizetéséről írt az újság.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A székesfehérvári klub a honlapján többek között azt közölte az összeállításra reagálva, hogy az abban foglaltak, a labdarúgóikra vonatkozó összegek, "köszönőviszonyban sincsenek" a tényekkel, a játékosok tényleges fizetése közel sem egyezik a napilap által feltüntetett összegekkel. A honlap hangsúlyozza, hogy az újság a cikkében "a közvéleményt is megtévesztve", a klub megkérdezése nélkül "tényként közöl valótlanságokat".

"A cikk a hamis adatokból téves, félrevezető következtetéseket vont le, mellyel megsértette többek között a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól 2010. évi CIV. törvény 13. Í-ban foglalt tényszerű, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét. A cikkben szereplő valótlanságok felbecsülhetetlen erkölcsi és anyagi károkat okoznak klubunknak és játékosainknak. Felháborítónak tartjuk, hogy a napilap mindenféle következmények nélkül írhat inkorrekt cikkeket, felelőtlenül visszaélve a rendelkezésére álló eszközökkel. A Videoton FC a Bors napilappal szemben megteszi a jogi lépéseket" - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy a székesfehérvári klub "a jövőben is minden esetben jogi utat kíván igénybe venni annak érdekében, hogy a magyar újságírásból száműzze ezt az álláspontja szerint felelőtlen és károkozó magatartást".

A vidi.hu oldalon az is olvasható, hogy a Videoton FC-nél a játékosok teljesítményét veszik alapul a bérek megállapításánál.

A Bors kedden többek között azt írta, hogy a Videoton fizet a legtöbbet a futballistáinak a hazai élvonal klubjai közül. Az újság információi szerint a székesfehérvári alakulat legjobban kereső játékosa a Budapest Honvédtól télen igazolt Torghelle Sándor, aki 25 ezer eurót, azaz 7,3 millió forintot vihet haza havonta, de a legkisebb fizetés is 1,5 millió forint az együttesnél.


Forrás: mti


Hír értékelése 13 szavazat alapján: 3.3

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés