m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza

Híradó - Több mint internet!

Kékfény 

Február 24-én ítélethirdetés Hunvald-ügyben

2012. február 10. 12:58


Az utolsó szó jogán is tagadták bűnösségüket az erzsébetvárosi ingatlan-panama vádlottjai.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Az ügyészség szerint Hunvald György 2002 és 2010 közötti erzsébetvárosi polgármester hivatali idejében a képviselő-testületet megtévesztve egyes vádlottak összességében 360 millió forintnyi csúszópénzért áron alul adtak el önkormányzati ingatlanokat, és rokonoknak, ismerősöknek fiktív szerződések alapján teljesítés nélkül fizettek éveken át havi több százezer forintot, illetve jogosulatlanul utaltak ki szociális bérlakásokat.

A bíróság jelezte, vannak tényállások, amelyek az ügyészségi megítéléstől eltérően is minősülhetnek. Például egyes, a vádhatóság által vesztegetésnek minősített cselekmények lehet, hogy a törvény szerint jóval enyhébben büntetendő hivatali visszaélést valósítanak csak meg.

A vádlottak, akik közül volt, aki éveket töltött előzetes letartóztatásban, az eljárás során szinte minden lényeges vádpontban következetesen tagadták bűnösségüket és koncepciósnak minősítették a bűnüldöző hatóságok munkáját.


Forrás: MTI


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés