m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > Magyar foci 

ZTE: a remény hal meg utoljára

2012. február 10. 15:53


Továbbra is keresi a lehetőségeket a klub anyagi helyzetének rendbe hozatalára Nagy Ferenc, a ZTE FC elnök-tulajdonosa.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Nagy Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a játékosok továbbra sem szabadon igazolhatóak. Hozzátette: erre csak abban az esetben kerülhetne sor, ha valamelyik futballista feljelentené az egyesületet.

Állítása szerint az anyagi problémák tavaly novemberben kezdődtek, a ZTE azóta nem tud bért fizetni a klubnál dolgozóknak, beleértve a játékosokat és a szakmai stábot egyaránt. Ugyanakkor megköszönte kiállásukat a ZTE mellett.

„A gondot az okozta, hogy a megkötött szponzori szerződések nem teljesültek. A téli átigazolási szezon során igyekeztünk játékosok eladásából bevételre szert tenni, de egyelőre nem sikerült” - mondta Nagy Ferenc, aki szerint ebben ludasak a futballisták menedzserei és a kérő klubok, amelyek „látva a ZTE sanyarú helyzetét, kivártak”.

Az elnök, aki a klub megmentése érdekében hajlandó lenne megválni tulajdonrészétől is, hangsúlyozta, folyamatosan tárgyalt szponzorokkal, de a megbeszélések nem vezettek eredményre. Nagy gondot jelent, hogy az önkormányzattól kapott támogatást teljes mértékben felemészti a banki kölcsön törlesztése.

Nagy Ferenc szerint jövő héten egyenként leülnek tárgyalni a játékosokkal a továbbiakról. Az elnök nagyon bízik abban, hogy megoldódik a klub anyagi problémája, de elméletben azt sem zárta ki, hogy a ZTE nem tudja lejátszani a tavaszi idényt.

A sajtótájékoztatón megjelent Prukner László vezetőedző is, aki kijelentette, hogy még kitartanak.


Forrás: MTI


Hír értékelése 7 szavazat alapján: 2.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés