m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Úszás 

Maga is meglepődött, hogy megúszta a londoni szintet

2012. február 10. 22:51


Az olimpiai bajnok és volt világcsúcstartó tavaly Libby Trickett tavaly tért vissza a versenyzéshez.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Hivatalosan tavaly júniusban tért vissza a versenymedencébe, de csak most úszott kiemelkedően jó időt az olimpiai bajnok Libby Trickett, aki az ausztrál válogatott tagjaként ott akar lenni a nyári ötkarikás játékokon a brit fővárosban.

A 27 éves sportoló, aki 2009-ben vonult vissza, az újrakezdést követően pénteken, Sydneyben 100 m gyorson teljesített több mint ígéretesen, amikor is 54.87 másodperc alatt ért célba Új-Dél-Wales bajnokságán, a szám egyik előfutamában.

„Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen jól sikerül majd az úszás, mondhatom, még számomra is döbbenetes ez az időeredmény, különösen annak fényében, hogy szűk egy éve még csak 1:02 percnél tartottam - lelkendezett újságíróknak nyilatkozva Trickett, aki férjhez menetele előtt, 2007-ig Libby Lentonként szerepelt. - Ez bő egy hónappal az olimpiai válogatóversenyünk előtt roppant biztató.”
 
Trickett 100 méter gyorson korábban több ízben világcsúcstartó is volt, utolsó alkalommal 2008 márciusában állított fel rekordot, akkor 52.88 másodperccel. Az olimpiákon egy ezüst és két bronz mellett három aranyérmet nyert: utóbbiak közül az elsőt 2004-ben, Athénban a 4x100 méteres gyorsváltóval szerezte, majd 2008-ban, Pekingben a vegyesváltó tagjaként, egyéniben pedig 100 m pillangón lett ötkarikás bajnok.

Normál - vagyis 50 méteres - medencében világbajnoki címekből is jócskán gyűjtött: 2005-ben, Montrealban háromszor, 2007-ben, Melbourne-ben ötször állhatott fel a dobogó tetejére az eredményhirdetéskor.


Forrás: MTI


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés