Fanatikus drukkerei támogatásában bízik Szucsánszki
2012. május 04. 20:49
Pokoli hangulatot és 6-8 gólos sikert vár a dán Viborg elleni KEK-döntő első mérkőzésén Szucsánszki Zita, a címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria csapatkapitánya.
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
"Azt hiszem, 6-8 gólos előny elég lenne az idegenbeli visszavágóra. Abban a pokoli hangulatban, amit a szurkolóink szoktak teremteni, ez nem is lehetetlen" - mondta a válogatott irányító.
A Ferencváros a KEK mostani idényében valóban kiválóan szerepelt hazai pályán, eddigi öt meccséből valamennyit megnyerte, ráadásul minden alkalommal legalább nyolc góllal nyert saját közönsége előtt.
Szucsánszki szerint egyáltalán nem okoz gondot a csapatnak, hogy Dabason fogadja a Viborgot. Mint mondta, már jól ismerik és szeretik az ottani csarnokot, mert kiváló atmoszférát tudnak teremteni benne a szurkolók, s talán ennek is köszönhető, hogy a tavalyi fináléban, illetve az idei elődöntőben egyaránt nagyarányú diadalt arattak ott. Egy éve a spanyol Mar Alicantét öt, míg idén az orosz Dinamo Volgogradot nyolc találattal győzték le Dabason.
Elek Gábor vezetőedző ugyanakkor arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy amíg az orosz csapatokat meg lehet törni, addig ez az északiakkal szemben szinte elképzelhetetlen. Őket nem zavarják meg a váratlan körülmények, vagy akár az sem, ha egy rosszabb periódus miatt vesztésre állnak.
A Ferencváros vasárnap 18:30 órától fogadja a Viborgot Dabason, míg a visszavágót egy héttel később 16:40 órától rendezik a dániai városban.
A Ferencváros női kézilabdacsapata egy-egy osztrák és holland, illetve három orosz riválison, míg a Bajnokok Ligájából átkerült dán Viborg egy-egy svéd, magyar és német gárdán keresztül jutott a KEK-döntőbe.
Út a döntőig - FTC-Rail Cargo Hungaria:
2. forduló:
2011.10.01.: FTC-Rail Cargo Hungaria - Union Korneuburg (osztrák) 51-18
2011.10.08.: Union Korneuburg - FTC-Rail Cargo Hungaria 23-44
Továbbjutott: az FTC kettős győzelemmel, 95-41-es összesítéssel.
3. forduló:
2011.11.05.: Westfriesland SAW (holland) - FTC-Rail Cargo Hungaria 19-34
2011.11.13.: FTC-Rail Cargo Hungaria - Westfriesland 38-21
Továbbjutott: az FTC kettős győzelemmel, 72-40-es összesítéssel.
Nyolcaddöntő:
2012.02.05.: Rosztov-Don (orosz) - FTC-Rail Cargo Hungaria 23-22
2012.02.11.: FTC-Rail Cargo Hungaria - Rosztov-Don 32-23
Továbbjutott: az FTC 54-46-os összesítéssel.
Negyeddöntő:
2012.03.03.: FTC-Rail Cargo Hungaria - Zvezda Zvenyigorod (orosz) 32-24
2012.03.10.: Zvezda Zvenyigorod - FTC-Rail Cargo Hungaria 31-35
Továbbjutott: az FTC kettős győzelemmel 67-55-ös összesítéssel.
Elődöntő:
2012.03.31.: FTC-Rail Cargo Hungaria - Dinamo Volgograd (orosz) 34-26
2012.04.07.: Dinamo Volgograd - FTC-Rail Cargo Hungaria 38-35
Továbbjutott: az FTC 69-64-es összesítéssel.
Viborg – Út a döntőig
BL-selejtezőtorna:
2011.09.17.: Viborg (dán) - Rosztov-Don 24-17
2011.09.18.: Viborg-Jolidon Cluj (román) 37-21
BL-csoportkör:
2011.10.01.: Viborg-Larvik (norvég) 34-28
2011.10.07.: Krim Mercator (szlovén)-Viborg 31-25
2011.10.15.: Viborg-Podravka Vegeta (horvát) 27-27
2011.10.29.: Viborg-Krim Mercator 28-28
2011.11.05.: Larvik-Viborg 19-20
2011.11.13.: Podravka Vegeta-Viborg 28-27
A csoport végeredménye: 1. Larvik 8 pont, 2. Krim Mercator 6, 3. Viborg 6, 4. Podravka Vegeta 4
Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény rangsorolt. A Viborg 3. helyezettként átkerült a KEK-be.
Nyolcaddöntő:
2012.02.05.: IK Sa:vehof (svéd)-Viborg 28-29
2012.02.11.: Viborg-IK Sa:vehof 37-26
Továbbjutott: a Viborg kettős győzelemmel, 66-54-es összesítéssel.
Negyeddöntő:
2012.03.04.: Viborg - DVSC-Fórum 42-25
2012.03.11.: DVSC-Fórum - Viborg 25-39
Továbbjutott: a Viborg kettős győzelemmel, 81-50-es összesítéssel.
Elődöntő:
2012.04.01.: HC Leipzig (német)-Viborg 30-29
2012.04.09.: Viborg-HC Leipzig 33-27
Továbbjutott: a Viborg 62-57-es összesítéssel.
hirdetés
Hír értékelése 1 szavazat alapján:
5.0
Hír értékelése:
értékelés mentése...