2013. május 21. kedd, Konstantin

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > Nemzetközi foci 

Egervári: Bravúrok kellenek októberben

2012. szeptember 19. 09:17


A szövetségi kapitány szerint a válogatottnak meg kell nyernie két októberi selejtezőjét, ha életben akarja tartani a 2014-brazíliai álmait.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A magyar labdarúgó-válogatott első hazai vb-selejtezős mérkőzésén 4-1-es vereséget szenvedett a megfiatalított holland válogatottól. A találkozó után Egervári Sándor szövetségi kapitány elmondta, a csapat egyéni hibák következtében maradt alul a vb-ezüstérmessel szemben, amiben a mérkőzés többszöri alapos elemzése is megerősítette.

„Többször visszanéztem és elemeztem a mérkőzést, amit a csapat tagjaival meg fogok osztani” – kezdte értékelését a labdarúgó-válogatott kapitánya az M1 Ma Reggel című műsorának szerdai adásában. „Le kell vonnunk a tanulságokat és a következtetéseket, vannak személyes felelősei is a vereségnek.” Egervári hozzátette: a személyes felelősség ellenére mint csapat szenvedtünk vereséget, és ha ez a fajta önkritika működik a válogatottnál, a csapat hasznára lesz. 

A világbajnoki-selejtezők előtt Egervári Sándor négy pontot várt a magyar csapat első két – Andorra és Hollandia elleni – találkozójától, a hollandok elleni vereség után azonban egyértelműen győzelmet vár csapatától az Észtország elleni találkozón.

Egervári Sándor - fotó: MTI/EPA/Jakub Kaczmarczyk

„Mindig is azt mondtam, hogy a 2014-es világbajnoki szereplés kivívására bravúrokat kell bemutatni, így nem csak az észtek elleni idegenbeli siker, hanem a törökök legyőzése is ezekhez a bravúrokhoz tartozik.”

Egervári Sándor a stúdióban elmondta, annak ellenére, hogy a hollandok több magyar egyéni hibát kihasználva győztek a Puskás Stadionban a múlt kedden, ezzel együtt nem tervez komoly változtatásokat a keretben:

"Ez a ház jó alapokon nyugszik, ami egy kicsit megrepedezett, de ki fogjuk javítani. Nagy változásokat nem tervezek, ez a keret az elmúlt több mint két évben többször is bizonyította, hogy kiváló teljesítményre, kellemes meglepetésekre képes."

A szövetségi kapitány a következő két világbajnoki selejtezővel kapcsolatban elmondta, bravúrokat kell végrehajtani ahhoz, hogy a válogatott elérje az álmát, azaz a második helyet. "Ez egy amolyan menekülés a győzelembe történet, csak akkor maradhatunk versenybe, ha a két októberi mérkőzésen hat pontot szerzünk" - mondta Egervári.

A beszélgetés során szóba került a német Bundesligában kiválóan teljesítő, ám a válogatottságot korábban lemondó Huszti Szabolcs is. "Vele kapcsolatban folyamatosan kapom az észrevételeket, de továbbra is azt mondom, ő jelentkezett ki a válogatottból két évvel ezelőtt" - válaszolta a kapitány.

A magyar válogatott október 12-én az észtek vendége lesz, négy nappal később pedig a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a törököket a vb-selejtezős sorozatban. 


Forrás: Ma Reggel/MTI


hirdetés

Hír értékelése 9 szavazat alapján: 2.8

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

05:55
Ma reggel
09:00
Szerelemhajó Amerikai tévéfilmsorozat
25/11. rész: Bermuda-háromszög
1998.
Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(Feliratozva a Teletext 111. oldalán)
09:45
Rex felügyelõ (VII. évad) Osztrák-német bûnügyi tévéfilmsorozat
10/9. rész: Kétszer csap le a halál
2001.
Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(Feliratozva a Teletext 111. oldalán)

Az M2 mai műsora